Ugrás a tartalomra

A NASA ismét megpróbálja pályára állítani az Artemis I holdrakétát

2022.09.03
09:35
2023.11.02
08:53
Forrás
hirado.hu
Az amerikai Nemzeti Űrkutatási Hivatal, azaz a NASA ismét megkísérli fellőni eddigi legerősebb holdrakétáját közép-európai idő szerint szombat este negyed 9-től.

Az Artemis I egy technológiai kísérlet, így ez alkalommal nem lesz legénység a fedélzeten. A 100 méter magas rakéta feladata, hogy egy kapszulát juttasson fel a Hold közvetlen közelébe, amire az Apollo-program 1972-es befejeződése óta nem volt példa.

A NASA korábban műszaki rendellenességre hivatkozva péntekre, majd később szombatra halasztotta az Artemis I misszió óriás holdrakétájának kilövését a floridai Kennedy Űrközpontból. A probléma állítólag már egy tavaszi teszt során is jelentkezett.

NASA
holdrakéta
Hold

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.