Ugrás a tartalomra

Liz Truss az új brit miniszterelnök

2022.09.05
15:04
2022.09.05
15:18
Forrás
MTI
A hírt Sir Graham Brady a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős politikusa jelentette be Londonban, hétfő délután: Liz Truss lett a brit miniszterelnök.

Elmondása szerint Liz Truss 81 326 szavazatot kapott, Rishi Sunak 60 399 szavazatával szemben. Brady továbbá hozzátette, hogy a részvételi arány 82,6 százalékos volt.

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé. A választási eredmény azt jelenti, hogy Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke a távozó Boris Johnson utódjaként.

Liz Truss a pártvezetői tisztségért Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel versengett. A párt tagjai péntekig adhatták le szavazatukat. Az eredményt hétfőn kora délután hirdette ki Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.

A 47 éves Liz Truss lesz az Egyesült Királyság harmadik női kormányfője Margaret Thatcher és Theresa May után.

A Konzervatív Párt megválasztott új vezetőjét a tervek szerint kedden nevezi ki formálisan miniszterelnökké II. Erzsébet királynő. Liz Truss lesz a 96 esztendős uralkodó 15. miniszterelnöke.

A tisztségért lezajlott többhavi választási folyamat utolsó szakaszában Liz Truss külügyminiszter és Rishi Sunak volt pénzügyminiszter versengett egymással.

A párt hozzávetőleg 160 ezer tagja közülük választotta meg postai, illetve elektronikus úton az új vezetőt, aki – miután a Konzervatív Párt kormányon van – az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson eddigi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán július 7-én bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról.

Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelentette, de Johnson a lemondás bejelentésével egy időben közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.

A tisztségért nyolcan indultak. Először az alsóházi konzervatív frakció tartott egyhetes szavazássorozatot, amelynek egyes fordulói után azok a jelöltek estek ki, akik a legkevesebb voksot kapták.

Az utolsó forduló után Truss és Sunak maradt versenyben. A választási folyamat korai szakaszában még a 42 éves Sunak számított favoritnak, de ugyanazok a botrányok, amelyek Johnson népszerűségét kikezdték, az ő támogatottságát is megtépázták.

A londoni rendőrség például – Johnsonhoz hasonlóan – tavasszal őt is megbírságolta a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megsértése miatt.

Mindemellett a nyár elején olyan sajtóértesülések is megjelentek, amelyek szerint Sunak indiai állampolgárságú felesége, aki jómódú részvénybefektető, egy jogi lehetőséget kihasználva az elmúlt években nem fizetett Nagy-Britanniában jövedelemadót külföldi befektetéseinek hozadéka után.

Az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozatának mindegyik fordulójában Rishi Sunak kapta a legtöbb voksot. A brit közvélemény-kutató cégek felmérései azonban rendre azt mutatták, hogy a Konzervatív Párt tagsága körében Liz Truss messze népszerűbb vetélytársánál, így a választási szakértők, a sajtó és a fogadóirodák egyaránt a jelenlegi külügyminiszter győzelmét várják.

Ha mégis Rishi Sunak győz, ő lett volna az első ázsiai hátterű brit miniszterelnök: a volt pénzügyminiszter Kelet-Afrikából Nagy-Britanniába települt indiai szülők gyermekeként született 1980-ban, a dél-angliai Southamptonban.

A vezetőválasztás győztese és Boris Johnson távozó miniszterelnök a tervek szerint kedden járul II. Erzsébet királynő elé, aki formálisan tudomásul veszi Johnson távozását és megbízza a megválasztott utódot a miniszterelnöki tisztség ellátásával.

Az elmúlt évtizedek gyakorlatával ellentétben ez a ceremónia ezúttal nem a londoni Buckingham-palotában zajlik majd, hanem az uralkodó skóciai nyári rezidenciáján, a Londontól több mint 800 kilométerre északra lévő Balmoral kastélyában, ahol a királynő a hagyományoknak megfelelően július végétől októberig tartózkodik.

A 96 esztendős királynő, aki 70 éve ül az Egyesült Királyság trónján, hónapok óta mozgásproblémákkal küszködik, és ezért született az a döntés, hogy Balmoralban fogadja Johnsont és megválasztott utódját.

A Konzervatív Párt vezetőválasztásának győztese II. Erzsébet királynő 15. miniszterelnöke lesz.

miniszterelnök
brit
Liz Truss
London
Konzervatív Párt

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.