Ugrás a tartalomra

„A legfontosabb a közvetlen emberi kapcsolat, a közvetlen emberi szó”

2022.09.13
10:51
2022.09.13
16:25
Forrás
Pannon RTV
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács leköszönő elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában kiemelte, nagyon büszke a nemzeti tanácsra és az elért eredményekre.

Az elmúlt nyolc évben az építkezés volt a legfontosabb, hiszen a vajdasági magyar közösségnek kiépített infrastruktúrája volt az oktatásban, a kultúrában és a tájékoztatásban. A Pannon Médiaház, az Európa Kollégium, a VM4K létrehozása és az oktatásban elértek csak néhány az elmúlt két mandátum kiemelkedő eredményei közül - nyilatkozta Hajnal Jenő.

„Egy dolog fontos. A pénz nagyon fontos, a támogatás, a jó szervezettség, a hálózatban való gondolkodás, építkezés, minden-minden nagyon fontos, de a legfontosabb, legalábbis én ezt tapasztaltam, a közvetlen emberi kapcsolat, a közvetlen emberi szó, az emberekkel leülni, meghallgatni őket, segíteni, vigasztalni, ahol lehet szinte egyik napról a másikra a problémákat megoldani, kapocsnak lenni a hivatalok között a legmagasabb szinttől a tartományon át a helyi önkormányzatokig, a kis helyi közösségekig, mert azért a Magyar Nemzeti Tanácsnak sikerült elérnie azt, hogyha bármelyik közösségbe elmegy, legyen az egy legkisebb szórványközösség is, ott a többség is úgy fogad bennünket, hogy meghallgatja és igyekszik megoldani problémáikat.”

Hajnal Jenő
Magyar Nemzeti Tanács
Szabadkai Magyar Rádió

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.