Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a 187. Oktoberfest Münchenben

2022.09.18
08:38
Forrás
Világgazdaság
A bajor népviseletbe öltözött fiatalok szombaton egyenesen megrohamozták a világ legnagyobb sörünnepének helyszínét.

München főpolgármestere három ütéssel verte csapra az első söröshordót, amivel hivatalosan is megkezdődött az esemény.

A koronavírus-járvány miatt 2019-ben volt utoljára Oktoberfest.

Az idei rendezvény tizenhat napon át, október 3-ig tart. Ez alatt mintegy 600 rendőr, 54 videokamera és testkamerás tisztviselők vigyáznak a rendre.

Ezúttal is több millió látogatóra számítanak a szervezők, hiszen 2019-ben és 2018-ban egyaránt 6,3 millió látogató volt kíváncsi az Oktoberfestre.

München
Oktoberfest
sör
sörfesztivál

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.