Ugrás a tartalomra

Aki programra vágyik a hétvégén, látogasson el Horgosra!

2022.09.19
12:22
2022.09.19
17:37
Forrás
Pannon RTV
Igazi szüreti kavalkáddal várják a hétvégén a Horgosra látogatókat, ugyanis megszervezik a 32. Szüreti napokat.

A programok pénteken kezdődnek kézimunka- és terménykiállítással, de vasúttörténeti kiállítás is lesz, amit a Szatymazi Színkör előadása követ majd.

Szombaton lesz főzőverseny, kirakodóvásár, gyerekprogramok, és megszervezik a 30. Duna-kupa kerékpárverseny döntőjét is. A díszfelvonulás 15 órakor kezdődik szombaton, ezt követően pedig ünnepi műsorral készülnek a szervezők.

Szombat este a zene, a szórakozás lesz a központban.

Sós Nóra, a horgosi Művelődési Ház programkoordinátora: "19 órától pedig egy színes és minden korosztályra gondoló koncert sorozat veszi majd kezdetét, hiszen Solymos Tóni, egy valódi legenda fog ellátogatni hozzánk és ő fog fellépni a Szüreti napok színpadán. Őt fogja követni az Abba Sisters, ami egy hölgyekből álló zenei formáció és ABBA dalokat fognak majd énekelni. 21 órától az Absolute együttes lép színpadra, akikről tudni kell, hogy az egyik gitárosuk horgosi származású. 22 órától pedig Dj Cinoé lesz a színpad és ő fog éjfélig retro zenékkel kedveskedni a közönségnek."

Horgos
szüreti napok
program
koncert

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.