Ugrás a tartalomra

Vučić: törékeny a geopolitikai helyzet, Szerbiának képviselnie kell magát az ENSZ-ben

2022.09.19
19:11
2022.09.19
23:18
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb elnök fontos hírt vár a török elnöktől.

Belgrád nem fogja elfogadni azt, hogy Koszovó az ENSZ tagja legyen - erről beszélt Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök New Yorkban, ahol a héten tartják a szervezet Közgyűlését, és amelyen Szerbia a legmagasabb szinten képvsielteti magát. Koszovó nem kaphat helyet az ENSZ-ben, az erre vonatkozó papírt visszautasította, amit a nemzetközi szereplők elé akartak tenni - mondta. Felszólalásában, amely angol nyelvű lesz, igyekszik harcolni Szerbiáért.

A Pink TV-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy fontos hírt vár az elektromos energia kapcsán a török elnöktől. Fontos lenne abból a szempontból, hogy az ország biztosíthassa az ellátást a lakosok számára - tette hozzá. Azt is leszögezte, hogy számos esetben számít arra, hogy nyomást gyakorolnak majd Szerbiára, ugyanakkor fontos, hogy az ország képviselje magát az ENSZ-ben ilyen törékeny geopolitikai helyzetben - tette hozzá.

ENSZ

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.