Ugrás a tartalomra

Tiltakozások Iránban – öt személyt öltek meg a rendőrök

2022.09.20
12:24
Forrás
Euronews.com
Vasárnap óta folynak a tiltakozások országszerte Iránban a 22 éves Mahsa Amini halála miatt.

A fiatal nő azt követően esett kómába és halt meg, miután a múlt héten Teheránban az erkölcsrendészet letartóztatta, amiért állítólag nem megfelelően viselte a hidzsábot, az Iránban kötelező fejkendőt. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. A rendőrség azonban tagadja, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához, közlésük szerint Amini hirtelen szívelégtelenségben halt meg. Hétfőn öt ember veszítette el életét Irán kurd régiójában, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak az Amini halála miatti tüntetőkre - közölte egy kurd jogvédő csoport. A belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben. Az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője elfogadhatatlannak nevezte a bánásmódot Aminivel szemben. Közleményükben hangsúlyozták: az elkövetőket felelősségre kell vonni, az iráni hatóságoknak pedig biztosítaniuk kell polgáraik alapvető jogainak tiszteletben tartását, valamint azt, hogy mindazok, akiket bármilyen okból fogva tartanak, ne részesüljenek rossz bánásmódban.

Irán
tiltakozás

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.