Ugrás a tartalomra

Csodát tesz az agyunkkal az erdei séta

2022.09.27
12:13
2023.11.02
08:53
Forrás
greendex.hu
Ezt most már kutatás is bizonyítja.

A szakértők 63 egészséges felnőttet vontak be a kísérletbe, akiknek kérdőívet kellett kitölteniük, memóriafeladatot ellátniuk, illetve kérdésekre válaszolniuk, miközben fMRI-vel monitorozták őket. Bizonyos kérdések társas stresszel jártak. A résztvevők nem ismerték az elemzés valódi célját. Az alanyokat ezt követően véletlenszerűen elküldték egy egyórás sétára, valakiket a városi környezetbe, másokat pedig egy természetes környezetbe. A séta után pedig egy újabb fMRI-vizsgálatot végeztek rajtuk egy stresszes feladat közben, majd még egy kérdőívet kitöltettek velük. Az adatok alapján kimutathatóan csökkent az aktivitás az amigdalában (az agy stresszkezelésért felelős részében) az erdei sétának köszönhetően. A pozitív hatások már egyetlen órányi séta után jelentkeztek. Simone Kühn, a Max Planck Emberi Fejlődés Intézetének kutatója szerint először sikerült ok-okozati összefüggést bizonyítaniuk a természet és az agy egészsége között.

séta
agy

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.