Ugrás a tartalomra

Sosem késő véradónak jelentkezni

2022.09.27
15:14
2022.09.27
16:49
Forrás
Pannon RTV
Közel három év kihagyás után szervezték meg újból az önkéntes véradási akciót Magyarkanizsán a Beszédes József Mezőgazdasági és Iskolaközpontban.

Már a kora reggeli órákban sokan megjelentek vért adni a középiskola tornatermében. Szepesi Zoltán 47. alkalommal adott vért: „Egyetemista korom óta vagyok véradó, nálunk a családban a véradás öröklődik, és én is úgy gondoltam, hogy ez egy szép hagyomány, gesztus, amit szeretnék folytatni és bízom benne, hogy az én gyerekeim is folytatni fogják. Most az a célom, hogy elérjem az ötvenedik véradásomat.”

Holló Dávid az első véradásán van túl: „A családban többen is adnak vért, és ezért én is úgy gondoltam, hogy folytatom a családi hagyományt.”

A magyarkanizsai Vöröskereszt havi szinten több akciót szervez, hiszen vérre mindig szükség van. A tapasztalat azt mutatja, hogy ebben az évben valamelyest nőtt a véradók száma.

Hodik Erzsébet, magyarkanizsai elnök, Vöröskereszt: „Mi Szabadkához tartozunk, itt mindig elegendő vér van, mert az emberek közül aki tudott, továbbra is eljött és fontosnak tartotta, hogy továbbra is adjon vért és ez nagyon fontos, és az elkövetkezőkben is fontos lesz, mert még mindig ott tartunk, hogy olyan sok mindent kitaláltak a művért még nem tudták kitalálni és ezt csak az ember tudja termelni és az ember tudja adományozni.”

Véradónak sosem késő jelentkezni, főleg abban az esetben, ha az egészségügyi állapotunk megfelel a követelményeknek - tették hozzá az illetések.

véradás

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.