Ugrás a tartalomra

A Radnikot fogadja holnap a TSC

2022.09.30
11:26
Forrás
Közlemény
Pályán a TSC holnap a szerb labdarúgó Szuperliga 13. fordulójában.

A kék-fehérek Topolyán fogadják a surdulicai Radnik együttesét. Žarko Lazetić, a TSC vezetőedzője a meccs előtt elmondta, a válogatott szünet a lehető legjobbkor jött számukra, és bízik benne, hogy játékosai jól kihasználták a pihenőt. A TSC győzelme mellett szól, hogy ellenfelük eddig még nyeretlen a bajnokságban, és az utolsó, 16. helyen szerénykednek, mindössze 4 megszerzett ponttal. Az edző hangsúlyozta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Radnik rossz sorozata most se szakadjon meg. A mérkőzés holnap 15 órakor lesz a TSC Arénában.

TSC
Radnik Surdulica
Radnik

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.