Ugrás a tartalomra

Búcsút tartottak Moholon

2022.10.03
13:35
2022.10.03
15:37
Forrás
Pannon RTV
A Szent Mihály-kisbúcsú az egykori moholi zárdaiskola kápolnájának címünnepe, valamint a Moholról Doroszlóra induló gyalogos zarándokok Rózsafüzér Királynőjének szentelt és felajánlott fogadalmi napja is.

Az eseményről október első vasárnapján, az ünnepi nagymisén emlékeztek meg, emellett a templom körül kirakodóvásárt is tartottak.

Szeptember 29-én Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalokat ünnepli a katolikus egyház. Szent Mihály a mennyei hadak vezére. Hűsége Isten iránt megingathatatlan. A haldoklókat is az ő oltalmára bízzák.

Megtelt a moholi Szent György-templom hívekkel, akik a Szent Mihály-kisbúcsú ünnepére érkeztek. Szent Mihály a falu egykori zárdaiskolájában a kápolna védőszentje volt. Az épület a mostani általános iskolához tartozik, a valamikori kápolna oltára pedig a plébánián talált méltó helyet. A moholi hívők így két búcsúval is rendelkeznek.

Világos Miklós moholi plébános: „Moholon nagyon szép két búcsú van, nagyon szépen keretbe foglalja az évet, mert a régi parasztemberek Szent Györgykor, a templom nagybúcsújának napján kezdték a mezőgazdasági évet és Szent Mihálykor, ami ugye a zárdaiskola kápolnájának az oltára volt, akkor fejezték a mezőgazdasági évet, tehát búcsúval kezdték a munkát és búcsúval fejezték a munkát.”

Október a rózsafüzér hónapja is egyben, amikor a hívek a rózsafüzér imádkozásával különösképpen megtisztelik a Boldogságos Szűz Máriát. A Rózsafüzér Királynője, melyet a katolikus egyház október 7-én ünnepel, a Moholról Doroszlóra induló gyalogos zarándokok szentelt és felajánlott fogadalmi napja is, amiről a vasárnapi szentmisén is megemlékeztek.

Mohol
búcsú
Szent Mihály napja
Szent György-templom
Világos Miklós

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.