Ugrás a tartalomra

Deli Andor: A vajdasági magyarságnak meg kell maradnia erejében és kitartásában

2022.10.06
09:53
2022.10.06
16:06
Forrás
Pannon RTV
Szerbiában javában zajlik a népszámlálás, ami az itteni magyarság számára kiemelkedően fontos.

Ebben a mai helyzetben, amiben Európa van, rendkívül fontos, hogy a közösségünk erőt mutasson - mondta Deli Andor, a Pannon RTV Közügyek című műsorának felvételén. A Fidesz vajdasági származású európai parlamenti képviselője hozzátette, hangot kell adni annak, hogy itt vagyunk, a közösségünk jól van, megvan, lehet, hogy megfogyatkoztunk, de továbbra is elegendően vagyunk ahhoz, hogy egy sikeres közösség maradjunk az elkövetkező tíz évben is. Deli Andor szerint a vajdasági magyarságnak meg kell maradnia erejében és kitartásában.

Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz (VMSZ): „Ezért fontos, hogy az identitásmegvallással ehhez mindannyiunk hozzátegye a saját részét. Ez nélkül közösségi, politikai témakörökben mozogni, közösségi érdekeket képviselni és megvalósítani sokkalta nehezebb. Tehát ezért is fontos, hogy a vajdasági magyarság bátran megvallja magyarságát a népszámlálási biztosoknál. És sokan azt gondolják, hogy ez csak egy statisztikai kérdés, de hát a statisztikáknak rendkívül fontos szerepe van, és akár az Európai Unióban is nagyon is szigorúan figyelik a népesség alakulását, a különböző közösségek mozgását.”

Deli Andor
népszámlás
EP-képviselő

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.