Ugrás a tartalomra

Szerbia a szomszédos országokkal együttműködve dolgozik a közös migrációs kihívásokon

2022.10.06
15:33
Forrás
Közlemény
Az illegális migráció és az energiabiztonság volt annak a találkozónak a témája is, amelyen Nikola Selaković szerb külügyminiszter fogadta magyar és osztrák kollégáját.

Nikola Selaković Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel arról egyeztetett, hogyan lehetne fokozni a határvédelmet.

Elhangzott, Szerbia az év végéig igyekszik összehangolni vízumpolitikáját az Európai Unióéval annak érdekében, hogy az illegális migránsok ne használhassák Szerbiát az EU-ba vezető kapuként. A szerb külügyminiszter kiemelte, az Európai Uniótól számos dicséret érkezett Belgrádba azért a módért, ahogyan az ország a migrációs válságot kezeli. Kiemelte: Szerbia nyitott arra, hogy a szomszédos országokkal együttműködve dolgozzon a közös kihívásokon, mint amilyen az embercsempészet felszámolása, illetve törvényes migrációs utak létrehozása és a kitoloncolási politikai hatékonyságának a fejlesztése. Hozzátette: Szerbia továbbra is elfogadható befogadóközpontokat fog biztosítani a migránsok elszállásolására, és biztosítani fogja az élelmezésüket és az egészségügyi ellátásukat.

A tárcavezetők a találkozón az energiabiztonsággal összefüggésben beszéltek az energiahordozók diverzifikációjának a fontosságáról. Nikola Selaković rosszallásának adott hangot, hogy Horvátország kérésére Szerbia nem kapott felmentést az orosz kőolaj behozatalára. A miniszter aggasztónak és barátságtalan lépésnek nevezte, hogy az energiahordozók beszerzését politikai célokra használja Zágráb.

A három miniszter a gazdasági együttműködések erősítéséről is beszélt, illetve Nikola Selaković köszönetet mondott kollégáinak azért, mert támogatják Szerbia európai integrációját.

külügyminiszter
Magyarország
Ausztria
Nikola Selaković
Szijjártó Péter
Alexander Schallenberg

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.