Ugrás a tartalomra

Versenyfutás a boldogabb gyermekkorért

2022.10.08
12:34
2022.10.08
15:45
Forrás
Pannon RTV
Óriási tömeget vonzott ezúttal is a Versenyfutás a boldogabb gyermekkorért elnevezésű rendezvény Zentán.

Idén több mint 300 általános iskolás állt rajthoz a község három általános iskolájából: a Thurzó Lajos, a Petőfi Sándor és a Stevan Sremac Általános Iskolából. A zentai Vöröskereszt által szervezett rendezvény célja, hogy játékos formában felhívják a fiatalok figyelmét az egészséges életmód fontosságára.

Đukić Teodóra, titkár, Vöröskereszt, Zenta: „Elsőtől nyolcadikig futnak a diákok, kicsit lejjebb vettük ezt a számot azért, hogy ne csináljunk túl nagy tömeget, viszont az általános iskolás tanulóknak fontos az, hogy még jobban ráneveljük erre, hogy az egészséges mód, illetve a természetben futás és testmozgás nagyon fontos. Nagyon fontos megmozgatni őket, hiszen nagyon sokan benn vannak a számítógép mellett, tanulnak. Próbáljuk megmozgatni őket és buzdítani arra, hogy a szabadban többet legyenek.”

versenyfutás
futóverseny
Zenta
Vöröskereszt
Đukić Teodóra

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.