Ugrás a tartalomra

Ösztöndíj kishegyesi egyetemistáknak

2022.10.13
18:14
Forrás
Közlemény
Pénteken írja ki Kishegyes község önkormányzata az egyetemistákra vonatkozó ösztöndíjpályázatot. Azok a hallgatók vehetnek részt rajta, akiknek a kérelmezés beadása előtt legalább két évvel bejelentett lakhelye volt Kishegyes község területén.

További kritériumok, egyebek mellett, hogy 2–4. évfolyamra járnak alap- vagy mesterképzésen, de azok is pályázhatnak, akik külföldi egyetemen tanulnak, a bolognai rendszer szerint, vagy posztgraduális képzésen vesznek részt. A Szerbiában tanulóknak 8, a külföldön tanulóknak pedig 3,5 feletti átlaguk kell, hogy legyen az előző iskolaévre vonatkozóan.

Az abszolvensek, vagy meghosszabbított státusszal rendelkezők nem jogosultak az ösztöndíjra, ahogy azok sem, akik dolgoznak, diákhitelt kapnak, vagy ismétlik az aktuális évet.

Idén a pályázat keretösszege 2 millió 700 ezer dinár. Az ösztöndíjak összege a sikeres pályázók számától függ majd, mivel a keretösszeget arányosan osztják el közöttük. Az ösztöndíjat 9 hónapon át folyósítják, havonta. A pályázat november 14-ig áll nyitva.

ösztöndíj
Kishegyes
egyetemista

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.