Ugrás a tartalomra

Gazdag községnapi programsorozat Magyarkanizsán

2022.10.21
12:42
2022.10.21
16:50
Forrás
Pannon RTV
Megemlékezéssel, koszorúzással és kultúrműsorral folytatódott Magyarkanizsa községnapi rendezvénysorozata csütörtökön.

Program még szombaton is lesz, amikor is 17 ország birkózói küzdnek meg a Csaba Ferenc Emléktornán.

Koszorúzással egybekötött megemlékezés volt csütörtök délután a magyarkanizsai Halász téri emlékműnél. A helyi zeneiskola műsorát követően Vass Zoltán történész mondott beszédet. „A török kiűzése pont október huszadikán történt ezen a vidéken, tehát a mai községnap ennek az emlékére lett október huszadikára téve, innentől számoljuk azt, hogy megszűnik a török uralom véglegesen vidékünkön.”

A megemlékezés után a Dobó Tihamér Képtárban megnyitották Aleksandar Oklobdžija festményeinek és vektorgrafikáinak kiállítását. A művész a klasszikus festészet mellett a vizuális művészetben is otthonosan mozog, és ennek köszönhetően két év munkáját tárta közönség elé. „Az első indíték az volt, hogy csinálunk nagy képeket, és mivel vannak ilyen régi képeim Magyarkanizsáról, azt nem lehetett úgy nagyítani, hogy ne vesszen el a minősége, így újra kellett rajzolni az egészet, szóval ezek rajzok, nem fotók, amit én kidolgoztam, kiszíneztem és részleteket kötöttem össze. A másik része a kiállításnak pedig hagyományos képek gyűjteménye.”

A napot a Szerbiai Rádió és Televízió Big Bandjének koncertje zárta. Ismert hazai és külföldi filmek zenéi csendültek fel. A rendezvénysorozat pénteken helytörténeti sétával, könyvbemutatóval és operaelőadással folytatódik, szombaton pedig zárásként megrendezik a XIII. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversenyt.

Magyarkanizsa
községnap
program
koszorúzás
Dobó Tihamér Képtár
Aleksandar Oklobdžija
kiállítás
Big Band

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.