Ugrás a tartalomra

II. Rákóczi fejedelem emlékét éltették Csókán

2022.10.23
10:34
2022.10.23
16:25
Forrás
Pannon RTV
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemről emlékeztek meg Csókán. A Rákóczi-emléknap keretében koszorúzással és ünnepi műsorral adóztak emléke előtt abban a községben, ahol Vajdaság egyetlen Rákóczi-szobra található.

A programsorozat első részében a helyi Szentháromság római katolikus templom kertjét 2014 óta díszítő egész alakos szobornál ünnepi műsort tartottak, ahol a helyi Rákóczi- és az óbecsei Botra férfikar közös produkciójában felcsendült a Rákóczi induló.

Homolya Ákos, a Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezetének elnöke ünnepi beszédében méltatta az emléknap névadójának jelentőségét.

„A magyarságot támogatta, a magyarság felszabadítását tűzte ki célul, és nyilván nekünk is ő kell, hogy erőt adjon, hogy itt a határon túlon is meg tudjunk maradni, meg tudjuk őrizni kultúránkat, nyelvünket, identitásunkat, hovatartozásunkat, tehát példaképként kell, hogy szolgáljon.”

Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után, a helyi Művelődési Ház előcsarnokában az érdeklődők megtekinthették a Nagyságos Fejedelem szolgálatában című irodalmi pályázat legsikeresebb munkáit. Az emléknap megvalósításából a Rákóczi nevét viselő helyi férfikórus is kivette a részét.

Fehér Attila, a II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke: „2004-ben a magyarországi Rákóczi Szövetség kérte fel a kórust, hogy legyen a hivatalos kórusa és abban az évben fel is vette a Rákóczi nevet a kórus. Akkor kezdtünk el Rákóczi dalokat, nótákat énekelni és azóta tart ez a tendencia, hogy a kórus magáénak érzi a Rákóczi hangulatot.”

A napot kultúrműsor is színesítette. Itteni és magyarországi néptáncos és népdalénekes csoportok léptek fel.

Tóthné Döme Mária, művészeti vezető, Makó Táncegyüttes, Magyarország: „Mi táncosok vagyunk, viszont az éneklés, a tánc, a hagyományaink, azok teljesen határtalanok, nem beszélve arról, hogy itt mindenki magyar. Ez azt jelenti, hogy Rákóczi Ferenc a magyarságnak egy nagy történelmi alakja és azt gondolom, hogy ez nagyon fontos, hogy az emlékét megőrizzük, és amit ő tett a magyarságért, azt tovább vigyük.”

A rendezvény a csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a Csóka Művelődési-Oktatási Központ és a Rákóczi Szövetség Csókai Ifjúsági Szervezetének szervezésében valósult meg.

Csóka
II. Rákóczi Ferenc
II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület
Tóthné Döme Mária
Homolya Ákos
Fehér Attila

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.