Ugrás a tartalomra

Rengeteg élelmiszer ment a szemétbe

2022.10.25
21:39
Forrás
VajdaságMa
Lakosonként mintegy 127 kilogramm élelmiszer ment kárba az Európai Unióban 2020-ban, a koronavírus-járvány első évében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A hivatal első ilyen témájú jelentése szerint 2020-ban a háztartások termelték az élelmiszer-hulladék 55 százalékát, amely lakosonként 70 kilogrammot tett ki, míg az élelmiszerlánc szereplőinél ez 57 kilogramm volt.

Egy lakosra vetítve mintegy 14 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett a termelésben, 23 kilogramm a gyártásban, 12 kilogramm a vendéglátásban és 9 kilogramm az élelmiszer-forgalmazásban.

Az élelmiszer-hulladék összmennyisége csaknem 57 millió tonna volt az unióban, ebből a háztartásokban kidobott élelmiszer több mint 31 millió tonnát tett ki.

Magyarországon 2020-ban 905 067 tonna élelmiszer-hulladék keletkezett (egy lakosra vetítve mintegy 92 kilogramm). A termelésre az összmennyiségből 16 587 tonna, a gyártásra 187 391 tonna, az élelmiszer-forgalmazásra 41 952 tonna, a vendéglátásra 19 331 tonna jutott, miközben a háztartások 639 806 tonna, (lakosonként mintegy 65 kilogramm) élelmiszert dobtak ki - tájékoztatott az uniós statisztikai hivatal adatai alapján az MTI.

Összehasonlításképp: az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) tavalyi jelentése szerint Szerbia minden polgára 83 kilogramm élelmiszert dob ​​ki egy év alatt, ami évi 726 196 tonna.

Eurostat
élelmiszer

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.