Ugrás a tartalomra

III. Richárd Patakit érdemelt

2022.10.30
11:16
2022.10.30
16:27
Forrás
Pannon RTV
Mészáros Árpádé a Pataki Gyűrű. A díjat az Újvidéki Színház színésze kapta a III. Richard címszerepének megformálásáért. Ez a délvidéki magyar színházi szakma legnagyobb elismerése.

Idén Mészáros Árpád érdemelte ki a Pataki Gyűrű-díjat. A színész az elismerést szombaton este a délvidéki magyar színjátszás napján vette át Szabadkán, az erre az alkalomra készült gálaest keretében. Árpád azt mondta, soha nem gondolkozik azon, hogy melyik szerep mekkora sikert hozhat. Igyekszik jól érezni magát a szerepben és próbál hiteles lenni.

„- Soha nem felejtem el azt a mondatot, amit még az akadémia alatt halottam, hogy nem a külső fogja megoldani a szerepet, kis csillag, de nem is fog benne megakadályozni. Amikor ezt a kettőt egyensúlyba tudja hozni a színész, akkor azt hiszem, hogy nyert ügye van.
- Mennyire örülsz most?
- Nagyon! De valahogy az évek során megtanultam, hogy ha nagyon nagy boldogság történik velünk, akkor illik visszafogottnak lenni és csendben maradni.”

A zsűri tagjai Balogh Tibor budapesti színikritikus, Vitkay-Kucsera Ágota operaénekes, valamint László Sándor színész, a Pataki Gyűrű-díj tavalyi kitüntetettje voltak. Döntésük egybehangzó volt.

László Sándor, zsűritag: „Ami megnyugtató számomra, mert díjazottként nagyon fontos volt számomra, hogy mit gondolnak az akademisták, és szerintem akkor van rendben egy döntés, amikor összecseng a két generációnak a véleménye, és láss csodát, ma este is ez volt a helyzet.”

Ugyanis az Újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatóinak Tízes-díját, amely az épület tízes tantermének egy szőnyegdarabkájából áll, ugyancsak Mészáros Árpád vihette haza.

A Pataki Gyűrű-díj jelöltjei a következők voltak a 2021/2022-es évadban:

BANKA LÍVIA – az Amikor Isten hasba rúg című előadásban nyújtott alakításáért, amely a Kosztolányi Dezső és az Újvidéki Színház koprodukciójában jött létre.

HAJDÚ TAMÁS – az Élőhomok című előadásban nyújtott alakításáért, amely a Szabadkai Népszínházban jött létre.

MÉSZÁROS ÁRPÁD – a III. Richárd című előadásban nyújtott címszerep megformálásáért, amely az Újvidéki Színházban jött létre.

PÁMER CSILLA – a Három nővér című előadásban Mása szerepének megformálásáért, amely a Szabadkai Népszínházban jött létre.

SZILÁGYI ÁRON – a Művészet című előadásban Yvan szerepének megformálásáért, amely a Zentai Magyar Kamaraszínházban jött létre.

Az előző évadból még ketten kerültek a nomináltak listájára, mivel az akkori vírushelyzet nem tette lehetővé a zsűri számára az előadás megtekintését.

FÜLÖP TÍMEA – az Anna Karenina című előadásban Anna szerepének megformálásért (Újvidéki Színház).

NÉMET ATTILA – az Anna Karenina című előadásban Karenin szerepének megformálásáért, amely az Újvidéki Színházban jött létre.

Mészáros Árpád
Pataki Gyűrű-díj

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.