Ugrás a tartalomra

Székházat avatott a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület

2022.10.31
08:05
2022.10.31
16:51
Forrás
Pannon RTV
2020-ban fogalmazódott meg az akkor már otthon nélkül maradt moholi hagyományápolók részéről az igény, hogy szükségük van egy olyan helyiségre, ahol tagjaik méltó körülmények között tudják folytatni munkájukat. Ez mostanra beteljesült.

A moholiak bíznak abban, hogy a székház átadásával még nagyobb lendületet kap a magyar kulturális élet, valamint a hagyományok megőrzése. Jelenleg néptánc-, népzenei, népi ének, és népi hangszeroktatás zajlik az egyesület keretében. Különböző szakköröknek is helyet ad az egyesület.

Tubicsák Klaudia: "Az én lányom 8 éve jár tamburázni, 2 éve jár hegedülni. Nagyon szeret itt, elejében táncoltak is, de most már abbahagyták, de tamburát és a hegedűt, azt nem szeretné. Szereti ezt a helyet itt, mivel most felépült ez az új épület, neki nagyon tetszik."

Addig vagyunk gazdagok és addig nem vagyunk egyedül, amíg vannak mellettük és mögöttünk is olyan emberek, akik szívügyüknek érzik magyarságunk megmaradását és támogatását - mondta ünnepi beszédében Patyi Lajos. A Csobolyó Művelődési Egyesület elnöke kiemelte, a Vajdasági Magyar Szövetség egy ilyen méltó háttér.

"Célul tűztük ki egy olyan közösség létrehozását, ami össze tudja fogni és teret tud biztosítani ennek a kis magyar közösségnek. Olyan helyszínt fogalmaztunk meg a víziónkban, ami a közösségi térként segíteni, koordinálni és közösségen belül is fókuszálni tudja a helyiek közösségi és kulturális életét. A közösségi házat egyrészről székháznak álmodtuk meg, másrészről mindezt szakmai segítségként, összefogásként, ösztönzésként is szeretnénk átvinni a helyiek életébe."

A székház átadóján jelen volt Fremond Árpád a Magyar Összefogás listavezetője, valamint Kovács Elvira a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke is.

"Rendkívül fontos a kulturális autonómia, hogy megmutassuk önmagunkat, bárhol is élünk Vajdaság-szerte. Itt konkrétan Moholon a Csobolyó és a Csobolyó körüli közösség összefogása, illetve a politikum segítsége valamint a Magyar Nemzeti Tanács és a magyarországi források biztosították, hogy valóban egy régóta megálmodott álom teljesülhet be."

Az ünnepi alkalom záróakkordjaként az egyesület tagjai mutatták be produkcióikat.

Mohol
Csobolyó Művelődési Egyesület
székház
avatás
kultúra
hagyomány

Most

16:02, Frissítve: 16:26

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.