Ugrás a tartalomra

Együtt az emlőrák elleni harcban

2022.10.31
14:51
2022.10.31
18:14
Forrás
Pannon RTV
Együtt az emlőrák elleni harcban elnevezéssel tartottak konferenciát Újvidéken, a Tartományi Képviselőházban.

A megbeszélésen részletezték a rizikófaktorokat, hangsúlyozták a megelőzés fontosságát, és sorra vették az egészségügyi rendszer fejlesztési lehetőségeit is.

A találkozó szervezője a Tartományi Képviselőház Női Parlamenti Hálózata volt. Mintegy 35 helyi önkormányzat, az egészségügyi, illetve a tartományi intézmények képviselői is jelen voltak.

Az emlőrák a harmadik leggyakoribb oka az idő előtti elhalálozásnak a nők körében a 45-64 éves korosztálynál, ezért is tűzték ki a konferencia céljaként, a nők egészségének védelmét. A szakemberek szerint a korai felismerés kulcsszereppel bír a gyógyítás tekintetében, a politikum szerepe pedig az, hogy napirendre tűzze az ilyen témákat, ezzel is a köztudatban vinni az emlőrák komolyságát.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Az, amit mi tehetünk itt a mai nap folyamán, egyrészről arra vonatkozik, hogy erre a problémára felhívjuk, újra felhívjuk a figyelmet, hogy elmondjuk, a tartományi költségvetésben az idén is volt és reményeim szerint, sőt biztos vagyok benne, hogy a következő költségvetési évben is lesz egy külön program, amelyik ingyen és bérmentesen teszi lehetővé a szűrővizsgálatokat. Illetve az, amire fontos felhívni a figyelmet, az az, hogy az egészségügy felkészültsége még messze van attól a szinttől, ami kielégítőnek tekinthető, akár a felszereltség, akár a személyállomány tekintetében.”

tartományi képviselőház
emlőrák
Pásztor István

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.