Ugrás a tartalomra

Ezrek lelték halálukat Járekon 1944/45-ben

2022.11.02
17:25
2022.11.02
19:05
Forrás
Pannon RTV
1944/45-ben mintegy 7 ezer ember vesztette életét a járeki internáló táborban. Köztük voltak több vajdasági település magyarjai is. Ezekre az ártatlan áldozatokra emlékeztek halottak napján imádsággal és koszorúzással.

Guszton András, jelölt, Magyar Összefogás: „Ha belegondolunk abba, hogy mi történik innen jó pár száz, egy-két ezer kilométerre, Ukrajnára és Oroszországra gondolok, ahol dőlnek a fegyverek és még ma is tömegsírokat ásnak és áldozatok hullanak százával és ezrével, és azóta már hányszor elmondtuk, hogy a vérengzéseknek nincs semmi értelme és mégis állandóan ismétlődik. Én azt gondolom, hogy nagyon fontos tudni, hogy itt Járekon is több mint 6 ezer ember vesztette életét ebben a koncentrációs táborban. Én magam jártam Srebrenicában, láttam, hogy mit jelent az, 8 ezres síremléket látni egy helyen. Óriási területről van ott szó, és itt is óriási területen vannak elhantolva az emberek és ezt minden generációnak tudnia kell, pont azért, hogy ez soha többé meg ne ismétlődhessen.”

Járek
1944-es áldozatok
megemlékezés
Guszton András

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.