Ugrás a tartalomra

Interkontinentális ballisztikus rakétát is tesztelt Észak-Korea

2022.11.03
08:03
Forrás
Euronews, hirado.hu
Folytatta a rakétateszteket Észak-Korea: legalább három rakétát lőttek ki Japán felé. Feltételezések szerint az egyik interkontinentális ballisztikus rakétalövedék volt.

Japánban légiriadót rendeltek el, azonban a hatóságok később megállapították, hogy a rakéta a tengerbe esett és nem haladt át az ország területén. Japán aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Phenjan nukleáris tesztre készülhet. Kisida Fumio miniszterelnök elítélte az észak-koreai kísérleteket. A csütörtöki rakétakísérlet mindössze egy nappal követte a korábbit, amikor észak-koreai rakéták az Észak- és Dél-Korea közötti tengeri határ közelében csapódtak be. Akkor egy dél-koreai szigeten légiriadót rendeltek el, a lakosokat pedig földalatti óvóhelyekre menekítették. Dél-Korea válaszul szintén rakétakísérletet hajtott végre a tengeri határ közelében.

A nagyobb hatótávolságú rakétát a jelek szerint nagy szögben indították, valószínűleg azért, hogy elkerüljék a szomszédok területére való belépést. A dél-koreai hadsereg szerint a rakéta elérte a maximális magasságot, amely 1920 kilométer volt, és mintegy 760 kilométert tett meg. Az nem derült ki, hogy a kísérlet mennyire volt sikeres.

Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter hasonló repülési adatokat közölt, de azt mondta, hogy a hadsereg elvesztette a fegyver nyomát, miután az eltűnt a Koreai-félsziget és Japán közötti vizek fölött.

A japán kormány kezdetben attól tartott, hogy ez a rakéta az ország északi területe fölött halad el, de később Tokió korrigálta értékelését. Kisida Fumio japán miniszterelnök hivatala televízión, rádión, mobiltelefonon és nyilvános hangszórókon keresztül riasztásokat küldött az északi Mijagi, Jamagata és Niigata prefektúrák lakosainak, arra utasítva őket, hogy menjenek óvóhelyekre.

Nem érkezett jelentés károkról vagy sérültekről azokról a területekről, ahol a riasztást kiadták. Az említett régiókban a rakétariasztást követően ideiglenesen felfüggesztették a gyorsvonatok közlekedését, majd rövidesen újraindították. Kisida elítélte az északi rakétakilövéseket, és azt mondta, hogy a tisztviselők elemzik annak részleteit.

Jun Szok Jol dél-koreai elnök hivatala azt közölte, hogy Dél-Korea fenntartja az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokat, válaszul Észak-Korea fokozódó kísérleti tevékenységére, amely szerinte csak tovább mélyíti Észak-Korea nemzetközi elszigeteltségét és további gazdasági sokkot okoz az ország népének.

Adrienne Watson, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte: az Egyesült Államok határozottan elítéli az észak-koreai ICBM-kísérletet, és Joe Biden elnök és nemzetbiztonsági csapata a szövetségesekkel és partnerekkel szoros együttműködésben értékeli a helyzetet.

Az Észak-Korea által szerdán felbocsátott több mint 20 rakéta egyike egy lakott dél-koreai sziget irányába haladt, és a két ország közötti tengeri határ közelében landolt, ami légiriadót váltott ki, és az Ulleung-sziget lakóit evakuálásra kényszerítette. Dél-Korea válaszul három precíziós irányítású rakétával támadta az országok keleti tengeri határához közeli helyszíneket.

Észak-Korea
észak-koreai
rakéta
interkontinentális

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.