Ugrás a tartalomra

A bor igazsága

2022.11.04
11:20
2022.11.04
17:27
Forrás
Pannon RTV
Ezzel a címmel láthattak portrébeszélgetést az érdeklődők a VM4K Csütörtök esték elnevezésű programsorozatának keretében Szabadkán.

Az est vendége Sagmeister Ernő borász volt, aki számos szakmai elismerésben részesült az évek folyamán, 2020-ban Szerbiában az ország legjobb organikus bora és a második legjobb bor címet szerezte meg. A Fruška gora lankáin termesztett, őshonos szőlőből készült borait több országban is árusítják. A VM4K vendégével Fejős Csilla, újságíró-rendező beszélgetett a borkészítés rejtelmeiről, a hazai borfogyasztási szokásokról és a borpiac alakulásáról az utóbbi egy évtizedben.

Sagmeister Ernő, borász, Magyarkanizsa: „Igazából egy kicsit közhely, de tény és való, hogy egész Európában szinte ezekért a borokért rajonganak, és ezeket várják: az organikus borokat. Ezt lehet divatból is csinálni, pont azért, hogy az ember eladja a bort, de nálam inkább lelki igény volt, hogy ne szennyezzem a környezetemet, nem is annyira magamat. Ne használjunk gyomirtót, ne használjunk rovarirtót, ne használjunk felszívódó szereket. Persze az ember egészsége is legalább olyan fontos, mert csak egészséges embernek lehetnek egészséges gondolatai.”

VM4K
Csütörtök esték
Sagmeiser Ernő

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.