Ugrás a tartalomra

Josep Borrell: az orosz seregek visszavonulót fújtak, ez fordulópontot jelenthet

2022.11.14
17:18
2022.11.14
17:26
Forrás
hirado.hu
A főképviselő elmondta, hogy az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácskozásán döntést hoznak az ukrán hadsereg kiképzési missziójának elindításáról.

A háború jól alakul Ukrajna számára, az orosz seregek visszavonulót fújtak, ez fordulópontot jelenthet a háború állásában – jelentette ki Josep Borrell. Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hozzátette: Ukrajna dönti el, hogy mikor kezdi meg a tárgyalásokat Oroszországgal. Az orosz erők számára nagy vereséggel végződött volna, ha megpróbálják fenntartani pozíciójukat Herszonban.

A tervek szerint mintegy 15 ezer ukrán katonából álló csoportot képeznek ki Lengyelországban. Mint mondta, hétfőn nem születik döntés az Oroszországgal szembeni újabb uniós szankciókról, azonban jogi munka folyik az új célpontok vizsgálatával kapcsolatban.

Josep Borrell
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.