Ugrás a tartalomra

Az emlékezés méltó helyére várnak az újvidéki magyarok

2022.11.16
18:32
2022.11.16
20:48
Forrás
Pannon RTV
Újvidéken is lesz emlékmű az 1944-45-ös ártatlan áldozatok emlékére. A talapzat már áll, ellenhangok ugyan vannak, a harc nagy, de a Vajdasági Magyar Szövetség mindent megtesz, hogy a szobor is a helyére kerüljön.

A hivatalos szervek évekig azt állították, hogy háborús bűnösöket vontak felelősségre az 1942-es hideg napokért. 1944 október 22-én a magyar hadsereg kivonult Újvidékről, 23-án hajnalban pedig a partizánok bevonultak és elfoglalták a várost.

Újvidék Sangaj városrésze - ide szállították mindazokat, akiket ki akartak végezni, a magyarok mellett németeket és szerbeket is. Mindenkit, akikről tudták vagy feltételezték, hogy együttműködtek, vagy valamilyen szerepet vállaltak 1941 és 1944 között a magyar hatóságokkal. 1944. október 29-én éjjel 250-270 személyt gyűjtöttek be és vittek el ebbe a városrészbe.

Az ártatlanul kivégzetteknek Szabadkán a Zentai-úti temetőben 1994-ben alakítottak ki emlékhelyet, és Vajdaság több településén is vannak olyan helyszínek, ahol méltó módon megemlékezhetnek az áldozatokról minden évben.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2016-ban kezdeményezte Újvidék városi képviselő-testületénél, hogy a Limán városrészben található tömegsír helyén az 1944-45-ös áldozatok emlékének méltó emlékművet állítsanak. A városi képviselő-testület 2018-ban jóváhagyta a kérelmet.

Újvidéken mintegy 1300 ártatlan magyar, német és másképp gondolkodó szerb esett a vérengzések áldozatául, köztük fiatalok és idősek egyaránt.

Az áldozatok pontos száma a mai napig nem tisztázott. Vannak, akik még most sem tudják, hova lettek nagyapáik.

Az újvidéki emlékhely körül kialakult politikai vitáról, a VMSZ ezzel kapcsolatos álláspontjáról, Dr. Pásztor Bálint, a párt alelnöke beszélt a Közügyekben.

ártatlan áldozatok
emlékmű
Vicsek Annamária
Kiss Gyula
Ózer Ágnes
Dr. Pásztor Bálint

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.