Ugrás a tartalomra

Rákay: Reneszánszát éli a magyar történelmi film

2022.11.18
09:10
2022.11.18
16:04
Forrás
Pannon RTV
Karácsony és szilveszter között tűzi műsorra az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozatot a Duna Televízió.

A dramatizált, ugyanakkor ismeretterjesztő, történészeket is megszólaltató minisorozat II. András király korát idézi meg, amikor az uralkodó elfogadta a korszakalkotó törvénycsomagot. A sorozat Trill Zsolt és Törőcsik Franciska főszereplésével készült. A dramatizált részek felhasználásával egy játékfilmet is összevágnak, amely jövő tavasszal kerülhet a magyar mozikba.

A VM4K Csütörtök esték elnevezésű programjának vendége ezúttal Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember, producer volt, aki a magyar történelmi film lehetőségeiről beszélt. Rákay az 1848. március 15-e történetét elmesélő Most vagy soha! című történelmi kalandfilm kreatív producere is.

A Petőfiről és a márciusi ifjakról szóló művet már leforgatták, jelenleg az utómunkálatok zajlanak. Ez az utóbbi évtizedek egyik leggrandiózusabb magyar filmes vállalkozása, korhű jelmezekkel, díszletekkel, újra felépített helyszínekkel.

Rákay Philip szerint számos olyan fontos téma van a magyar történelemben, amelyről érdemes lenne filmet forgatni.

Rákay Philip, kommunikációs és médiaszakember, producer: „Egy ilyen színes, több mint ezer éves történelemmel a hátunk mögött, Hunyadiakkal, Petőfikkel, II. Lajos királyokkal, II. Andrásokkal, Báthoryakkal, Bethlenekkel, és még sorolhatnám, tehát fantasztikus történelmi személyiségekkel, történetekkel, elmesélhető és olyan történetekkel, amelyekből ma is okulni lehet, ezekkel bővelkedünk, és ehhez képest nincsenek feldolgozva. Hála Istennek, mostanság újra reneszánszukat élik ezek a témák, úgyhogy több ilyen film kerül majd a mozinézők elé.”

Rákay Philip
film
történelem
történelmi film
Aranybulla
Most vagy soha!
VM4K

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.