Ugrás a tartalomra

A klímaaktivisták miatt drágul a múzeumlátogatás Olaszországban

2022.11.20
19:41
2022.11.20
19:51
Forrás
MTI
Üveggel kell védeni számtalan műkincset a gyakori demonstrációik miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után - közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.

A tárcavezető közleményben hangsúlyozta, hogy "a festményeinket, installációkat, múzeumaink és gyűjteményeink alkotásait és épületeit célba vevő értelmetlen és alaptalan erőszak azonnali beavatkozást igényel". Gennaro Sangiuliano hangsúlyozta, hogy első lépésként üveggel fedik a jelentősebb festményeket. Hozzátette, mivel hatalmas művészeti örökségről van szó, a költségek is jelentősek lesznek, így elkerülhetetlenné válik a belépőjegyek árának emelése.

Megjegyezte, "kevesek erőszakos fellépése" az olaszokat sújtja, főleg azokat, akik szívesen járnak kiállításra. Olaszországban a klímatüntetők első akciója július 22-én volt, amikor a firenzei Uffizi képtár előtt transzparensekkel tüntettek, majd fiatalok hozzáragasztották magukat Sandro Botticelli Tavasz című festményéhez. A reneszánsz mesterműben semmilyen kár nem keletkezett, mert azt is üveg védi. Ezt követően több olasz múzeumban történt hasonló akció. Legutóbb a héten Milánóban liszttel borították be azt a kiállított autót, amelynek festése Andy Warhol alkotása.

múzeum
klímaaktivisták
Olaszország

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.