Ugrás a tartalomra

Új irodalmi műsorral jelentkezik vasárnaptól a Szabadkai Magyar Rádió

2022.11.24
15:31
2022.11.24
16:42
Forrás
Pannon RTV
Az Olvasónapló szerkesztő-műsorvezetője Bencsik István lesz, aki maga is évek óta szaval, és aktív tagja az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körnek.

Mint azt elmondta, az összeállításokban hétről hétre sokrétűen foglalkozik majd a magyar költészettel, prózával, a mese- és mondavilággal. Az első műsor, amelyben Ács Károly Advent című verse is szerepel, most vasárnap, november 27-én lesz hallható reggel 8 óra 15 perctől a 107,1 MHz-en.

Bencsik István, szerkesztő-műsorvezető, Szabadkai Magyar Rádió: „Híradásokban, különböző műsorokban nagyon sokszor szó esik irodalomról, előadó-művészetről, művészekről, viszont hír formájában hangzanak el, illetve jelentés formájában. Maguk a művek amiket előadnak, azok nem szerepelnek ezekben a műsorokban, és itt látom én a hiányát annak, hogy a hallgatók igényét egy kicsit pótoljuk, hogy nagyobb teret szenteljünk maguknak az irodalmi műveknek. Vannak fiatal, tehetséges, vannak felnőtt kiforrott előadóművészek és nagyon sok kiváló amatőr előadónk van, akik nem kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, és ezt szeretnénk pótolni az irodalmi műsorral.”

Szabadkai Magyar Rádió
Bencsik István
irodalom

Most

13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.