Ugrás a tartalomra

Ég a hit lángja

2022.11.27
19:30
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten is meggyúlt az adventi koszorú első gyertyája. Az adventi időszak első vasárnapján a hit lángja gyulladt meg.

Az advent színe a lila. Ehhez a hagyományhoz híven, jellegzetes lila színű adventi koszorút készítettek a gyerekek a szabadkai evangélikus templomban.

Vavricsek Szofia: „Számomra nagyon fontos az advent, mert ilyenkor együtt van a család. Ilyenkor jobban tudunk fókuszálni Jézus Krisztusra és szerintem ez egy nagyon szép ünnep.”

Az adventi koszorú első gyertyáját ünnepi istentisztelet keretében gyújtották meg.

Dolinszki Márk:
„ Az advent a várakozásról szól.
- Mitt csináltok ilyenkor?
- Minden vasárnap gyertyát gyújtunk.”

Dolinszki Áron, evangélikus lelkész hangsúlyozta, az advent a várakozás időszaka.

„Advent első vasárnapján a gyülekezetünkben meggyújtjuk az első adventi gyertyánkat, amely a hitet jelképezi a gyülekezetünk számára, valamint advent első vasárnapjával belépünk az egyházi új esztendőbe, és ezáltal elkezdődik a várakozási, felkészülési időszak, amely egészen karácsony ünnepéig tart.”

A lelkész hozzátette, ebben az időszakban a hívek felkészülnek, hogy majd karácsony ünnepén a szívükbe tudják fogadni a Megváltót.

advent
gyertya
evangélikus
Szabadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.