Ugrás a tartalomra

Huszonketten indulnak a Tini Fesztiválon

2022.11.27
16:58
2022.11.27
17:33
Forrás
Pannon RTV
22 versenyző vesz részt az idei Tini Fesztiválon Temerinben. A rendezvényt december 3-án tartják a helyi Sportcsarnokban.

Összesen 15 lány és 7 fiú fog versenyezni énektudásával két csoportra osztva, tini és ifi kategóriákban. A szervezők szerint a korábbi évekhez képest idén több volt a jelentkező a versenyre, Vajdaság számos települése képviselteti magát, továbbá újítások is lesznek a programban.

Gőz László, a Tini Fesztivál egyik szervezője: „Ami szintén újdonság az idén, mert mindig valamit újítunk és magasabbra tesszük a lécet, vagy kipróbáljuk önmagunkat, az lesz, hogy a versenyprodukciók után a zsűri mond egy rövid értékelést 20-30 másodpercben. Tehát minden versenyműsor után a zsűrié a szó. Ez idáig nem volt. Megnézzük, ez hogy fog működni az idén. A zsűritagok neve: Vitkay-Kucsera Ágota egyetemi tanár, operaénekes, Erős Ervin zeneszerző, zenész, Szerda Árpád zenész, előadó és Óvári Dániel zenész, énekes, a Tini Fesztivál korábbi győztese lesz.”

Tini Fesztivál
Temerin

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.