Ugrás a tartalomra

Kárpát Kupa Tóthfaluban

2022.12.04
20:35
Forrás
Pannon RTV
13. alkalommal szervezték meg a Kárpát Kupát, az idei eseményt a tóthfalusi sportcsarnokban tartották meg. A nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornán három ország, nyolc csapata versengett. A legjobbnak a Sepsiszentgyörgy futballcsapata bizonyult.

A már hagyományosnak számító tornán Marosvásárhely, Karcag, a Borsod Sport Klub, Kiskunhalas, Monor, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Tóthfalu ifjú labdarúgói mérték össze tudásukat. Szombaton a csoportküzdelmek zajlottak, míg vasárnap a helyosztók következtek. Barta Mátyás, Sepsiszentgyörgy, Románia: „Az első nap, vagyis tegnap az első mérkőzéseken éppen, hogy jött, ami a hosszú útnak köszönhető, mivel 12 órát utazni, az nem semmi, és utána játékba lendülni. Az első meccs megvolt, és utána belelendültünk a turné ritmusába és hoztuk a formát.”

A döntőbe a sepsiszentgyörgyi csapat és a Vajdaságot képviselő Nyers István Labdarúgó Akadémia együttese jutott be. A vendégek 5:0-ra megverték a házigazdákat, így a vándorkupa, mint az elmúlt három évben is, az erdélyi csapathoz került. Bödőházi Géza, edző, Sepsiszentgyörgy, Románia: „Ez kispályás játék, és mi nagypályás játékosok vagyunk. Nagyon észrevehető, hogy kispályán játsszuk, de attól eltekintve, hogy két hetet tudtunk készülni erre a tornára, nagyon megvagyunk elégedve a legényekkel.”

Az eseményt már második ízben szervezték meg Magyarkanizsa községben. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere kiemelte, egy olyan rendezvény, amelyen három ország, nyolc csapata méri össze tudását, nem lehet egyszerű sporteseménynek elkönyvelni. „Az önkormányzat számára ez nem igazán sportrendezvényként, hanem inkább társadalmi rendezvényként, vagy mondjuk úgy, hogy Kárpát-medencei fiatalok találkozójaként szerepel inkább.”

A Kárpát Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornát 13 évvel ezelőtt szervezték meg először, azóta minden évben más-más Kárpát-medencei ország add neki otthont. Az idei tornán azonos képességű csapatok érkeztek - mondta Ács Tibor, főszervező, Dominique Carpenter Rendezvényszervező Kft., Magyarország: „Arra törekszünk, hogy a határon túlról is magyar ajkú csapatok érkezzenek, mert a Kárpát Kupának ez a lényege, és egyre több labdarúgó akadémia indul a magyar kormány által támogatva a határon túlról, és elindult egy felfelé ívelő folyamat a magyar labdarúgásban.”

A torna végén a csapatok mellett elismerésben részesült a legjobb kapus, a legtöbb gólt szerző játékos és a csapatok edzői is.

Tóthfalu
Kárpát Kupa
labdarúgás
foci
ifjúsági

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.