Ugrás a tartalomra

Két új fajt fedeztek fel Kínában

2022.12.07
11:54
Forrás
24.hu
A dél-kínai karsztvidék biológiai sokféleségének felmérése során bukkantak rá az eddig ismeretlen törpegekkófajokra.

A dél-kínai Jünnan tartomány közel fele karsztvidék, a rendkívül változatos tájban számtalan elkülönült zug rendelkezik saját, endemikus élővilággal, amely csak arra az egy helyszínre jellemző. Ennek köszönhető, hogy az efféle szubtrópusi karsztvidékek biológiai sokfélesége rendkívüli, és szintén ennek hatására szinte hetente számolnak be új növény- vagy állatfaj felfedezéséről ebből a régióból.

A Kínai Tudományos Akadémia hangsúlyozta, hogy a terület gekkókban különösen gazdag, és ezek az állatok, amelyekre szinte semmi figyelmet nem fordítottak eddig, mind védelmet érdemelnek. A Zoological Research folyóiratban publikált fajleírásokból kiderül, hogy a térségben korábban egyetlen fajnak vélt törpegekkó voltaképp számos külön faj, amelyek közül jó néhány vár még felfedezésre. Mivel ezek az apró állatkák nem képesek nagy távolságok megtételére, ezért is vált jellemzővé rájuk az, hogy igen sok különálló fajjá alakultak az elkülönült élőhelyre került csoportjaik.

Csak az utóbbi 10 évben több mint 30 olyan törpegekkót találtak Délkelet-Ázsia karsztvidékein, amely a karsztos élőhelyek egy-egy kisebb területén elterjedt csupán. A két most leírt új faj a legközelebbi rokontól 200-350 kilométer távolságban él.

Kína
új fajok

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.