Ugrás a tartalomra

A közbeszerzési eljárás körüli gondok miatt késik a Szabadkai Népszínház építése

2022.12.13
15:27
Forrás
Közlemény
Késik a Szabadkai Népszínház építésének folytatására kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése, ugyanis a vesztes pályázó cég óvást nyújtott be.

A belgrádi Modulor vállalat vezette konzorcium nem fogadja el ugyanis a szabadkai városi közigazgatás döntését, miszerint a felújítási és átépítési munkálatok befejezésével az SMB Gradnja köré tömörülő konzorciumot bízták meg. A Modulor konzorcium ajánlata kedvezőbb volt. A Modulor ajánlatát a városi közigazgatás azzal az indokkal utasította el, hogy nem pontosították, mely munkálatokat, mely alvállalkozók végzik, és mennyiért. Azt sem derült ki a dokumentációkból, hogy a pályázó konzorcium valamennyi műszaki feltételnek eleget tesz-e, áll a városi közigazgatás indoklásában. Ezért bízták meg a munkálatokkal a második legjobb ajánlatot tevő konzorciumot. Az óvás miatt a közbeszerzéseket felügyelő iroda az ajánlattevő jogvédelme érdekében minden munkálatot leállított. Az egész folyamat felülvizsgálása és a döntéshozatal után derül ki, hogy ki folytathatja a munkálatokat.

Szabadkai Népszínház
késik

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.