Ugrás a tartalomra

Kirakodóvásár és karácsonyi műsor Kishegyesen

2022.12.24
12:10
2022.12.24
15:20
Forrás
Pannon RTV
A Szent Anna templomban a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében idén is gazdag műsorral teremtettek meghitt, ünnepi hangulatot a településen.

A templom melletti vásáron mézeskalács, forralt bor és egyéb ünnepi finomságok várták a helyieket és vendégeket Kishegyesen.

Kovalcsik Lilla, Kishegyes: „Mi nagyon szeretjük a karácsonyi vásárt, minden évben eljövünk a templomba megnézni a karácsonyi műsort.”

A Szent Anna templom megtelt, sokan voltak kíváncsiak a karácsonyi műsorra.

Papp Imre, Kishegyes: „A feleségemmel, kisunokámmal, menyemmel vagyunk itt, ők most hazaérkeztek szokás szerint, ezt a műsort mindig megnézzük, mert a művelődési egyesület mindig készít egy szép műsort. Azt hiszem, hogy ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a karácsonyt jobban megéljük, egy kicsit ráhangolódjunk a hagyományokra is.”

A gyerekek betlehemes előadással készültek.

Szungyi Maja Róza, Kishegyes: „Táncokkal és pár énekkel készültünk. Nagyon vártam ezt a táncot, nagyon jó volt.”

Klasszikus és népi dallamok csendültek fel, meghitt pillanatokat varázsolva. Az óvodás korosztálytól a felnőttekig mindenki részt vett a műsor elkészítésében, és vendégelőadók is érkeztek. Közreműködött a Melódia Kamarazenekar Gál József vezetésével, Sárközi Noémi népdalénekes, Csőke Noémi és Csőke András zongoristák, a Fokos zenekar és Patyarek Réka népdalénekes valamint a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakosztályai.

Linka B. Gabriella, elnök, Petőfi Sándor ME, Kishegyes: „A színházunkat felújítják és nem készek még a felújítási munkálatok, ezért másodszor itt kerül sor a műsorra. A koncepció a hagyományokon alapszik, több az énekes szám, mert a templomban tudjuk, hogy nem lehet, nem illik táncos produkciókat előadni, ezért a betlehemezést, különböző szokásokat, néphagyományokat elevenítettük fel.”

A karácsonyi műsor közös énekléssel ért véget.

Kishegyes

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.