Ugrás a tartalomra

Karácsonyi ajándék

2022.12.24
14:21
2022.12.24
16:24
Forrás
Pannon RTV
Idén is megszervezték a Karácsonyi ajándék című műsort a csókai Művelődési Házban. A Betlehemes játékok, és a helyi egyesületek műsora mellett Konc Tibor plébános is ünnepi beszédet mondott.

Zsúfolásig megtelt a Színházterem. A műsor Betlehemes játékokkal kezdődött, valamint fellépett a helyi Rákóczi férfikórus, a Csalogány asszonykórus, a Topogó és ovis néptánccsoport, illetve verseket is hallhatott a közönség. Az est második felében lépett színpadra Jegercsik Csaba színész kislányával, és Szemerédi Bernadett, a Budapesten élő, hódegyházi származású színésznő is.

Szemerédi Bernadett, színész: „Nekem mindig nagy öröm Csókára visszatérni. Most a férjemmel közösen, Széplaki Gézával közösen. Hoztunk egy kedves, szívmelengetős verses-zenés összeállítást, és bízunk benne, hogy a közönség is olyan szeretettel fogadja, amilyen szeretettel mi készítettük.”

Ez a rendezvény a Csóka Művelődési és Oktatási Központ leglátogatottabb eseménye.

Kobrehel Éva, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ igazgatója: „Csóka magyar művelődési egyesületének a tagjai mutatják be, hogy mit is dolgoztak egész éven, át és együttes erővel fogjuk a karácsonyt megülni. Külön öröm számunkra, hogy Csókáról elszármazott, visszatérő színészek, illetve fellépők is részt vesznek.”

A karácsonyi műsort színesítette egy Arckép címet viselő képzőművészeti kiállítás is, valamint egy kézimunkákból készült tárlatot is láthatott a közönség.

karácsonyi ajándék
Csóka
Konc Tibor

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.