Ugrás a tartalomra

Karácsonyi Fénygyújtás Tóbán

2022.12.25
10:36
2022.12.25
15:33
Forrás
Pannon RTV
A Karácsonyi Fénygyújtás néven megtartott rendezvényen együtt várták a karácsonyt Tóba lakosai.

A bánáti falu soha nem volt népes település, az egykor virágzó kis közösség az elmúlt három évtized alatt pedig még kisebb lett. Ezért még a helybéliek is elcsodálkoztak azon, hogy tegnap este milyen sokan eljöttek a falu központjában megtartott közösségi találkozóra.

Felállították a karácsonyfát, volt Jézuska, lovacska, bárányok. A télapó is megajándékozta a legkisebbeket. De ami még fontosabb: újra együtt volt a falu apraja-nagyja, az elszármazottak és az itthon maradtak. A rendezvényt első ízben szervezte meg a Nőszervezet a civil szervezetek közreműködésével.

Bába Natália, a Tóbai Nőszervezet elnöke: „A gyerekek az iskolából fognak szerepelni, lesz forralt bor, sütemény, tea. Nóták, énekek, és így fogjuk várni a karácsonyt. Mindenkinek kívánok kellemes, boldog karácsonyi ünnepeket, akik eltávoztak innen Tóbáról, azoknak is!”

Pálinkó Attila 1991 óta él Magyarországon, ahol állatorvosként dolgozik. „A háború szele sodort át Magyarországra. Igyekszem kis falumat, a szüleimet látogatni. Sehol nem érzem magam olyan jól, mint idehaza, ebben a kis, poros bánáti faluban. Bárhol vagyok a világon, a karácsony mindig hazahoz. Ha máskor nem is tudok, de karácsonykor hazajövök.”

A legújabb népszámlálás adatai szerint 343 személy él a faluban és még mintegy hetven tóbai él életvitelszerűen vagy pedig munkavállalás céljából valahol Európában.

Balázs Dezső, tanácselnök, Tóba HK: „Ezek az adatok elég lesújtóak, mivel a csökkenést jelképezik a valóságban is. Ez rádöbbentett bennünket, hogy soha nagyobb szükség nincs az összefogásra, mint most. Ennek szellemében igyekszünk szervezni a helyi közösség és a civil szervezetek munkáját. De ne csak panaszkodjunk. Szeretném pozitívumként kiemelni, hogy a jövő tanévben nyolc magyar ajkú elsős fog iskolába indulni a csernyei Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett tagozatán.”

A rendezvényen voltak olyanok is, akik nem a faluban születtek, de tóbai gyökerekkel rendelkeznek.

Pálinkó Vince, Budapest: „Édesapám származik innen Tóbáról. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy az ember hű legyen a gyökereihez, hű legyen ahhoz a helyhez, ahonnét származik. Számomra ez a kis magyar közösség nagyon fontos Vajdaság közepén. Úgy gondolom, hogy fontos ide visszajönni, fontos tartani az itteni emberekkel a kapcsolatot. Én nagyon elégedett vagyok, hogy ez a rendezvény létrejött. Úgy gondolom, hogy ha van rá lehetőség, akkor vissza fogok ide jönni.”

A műsor és az azt követő társalgás után a tóbaiak szép számban mentek el a Szentháromság templomban bemutatott karácsonyi szentmisére, melyet a falu szülötte, Csipak Csaba magyarcsernyei plébános celebrált.

Tóba
karácsony
ünnepség
Bába Natália
Balázs Dezső

Most

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.