Ugrás a tartalomra

Épül-szépül a zentai Halászcsárda

2023.01.12
13:23
2023.01.12
16:08
Forrás
Pannon RTV
Munkaakciót szerveztek a zentai Halászcsárdánál. A villamosvezetékek köré nőtt faágakat távolították el. A 60 éves épületet szeretnék a nyárra a helyi idegenforgalom szerves részévé tenni. Az üdülőtelep idén számos ünnepi rendezvény helyszíne lesz.

A munkálatokat kezdeményező Zentai Csárda Civil Szervez olyan emberek összefogásából alakult, akiknek fontos a helyszín megőrzése. Az akcióra azért volt szükség, mert nyaranta többször áramkimaradás és feszültségingadozás nehezítette az ott telekkel rendelkezők és a kilátogatók életét is.

Gandis Urbán Mónika, elnök, Zentai Csárda Civil Szervezet: „Fő célunk, hogy fenntartsuk a közösségi tereket és javítsunk az itteni infrastruktúra állapotán. Emellett szeretnénk egy csapattá összekovácsolni a csárdai embereket és emiatt több olyan programot, eseményt kezdtünk már el szervezni, ahol az emberek rekreatív sportolhatnak majd, szórakozhatnak, illetve a gyerekek játszva tanulhatnak az itteni környezetről és annak fenntartásáról.”

A zentai önkormányzatnak is elemi érdeke, hogy rendezett, otthonos körülményeket biztosítson a Halászcsárdára látogatóknak - mondta el Homolya Ákos zentai városrendezéssel megbízott tanácstag. Legutóbb a csárdához vezető útszakasz készült el.

„Nagyjából 270 telek került eddig összeírásra, nagyjából ennyi család használja időszakosan, vagy van, aki hosszabb időt is lent tartózkodik. Ezért is fontos az önkormányzat számára a Csárda üdülőtelep folyamatos fejlesztése. Mi örömmel vesszük, hogy az itteni lakosok összefognak és figyelnek a Csárda tisztán tartására és fejlesztésére.”

A nyár folyamán lábtenisz- és röplabdabajnokság, mindemellett kulturális és szórakoztató programok helyszíne lesz a Tisza-mentén elhelyezkedő üdülőtelepi rész és a Halászcsárda is.

Halászcsárda
Homolya Ákos
Gandis Urbán Mónika
munkaakció

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 07:43

Ma van Đurđevdan

A Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.