Ugrás a tartalomra

Szerbiában is megjelent a kanyaró

2023.01.12
12:50
2023.01.12
13:04
Forrás
Szerbiai RTV, zdravlje.org.rs
Az első betegeket Smederevóban jegyezték.

A betegek között gyerekek és felnőttek is vannak. Előbbiek másfél éven aluliak. Mindannyiuk egészségügyi állapota jó, és komplikációk sem léptek fel eddig - mondta Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója. Hozzátette, a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették a vírus jelenlétét. Kiemelte, az érintett gyerekek egyike sincs beoltva kanyaró elleni védőoltással, a felőttek esetében pedig nincs információ az oltottságról. Jovanović ismét felhívta a figyelmet a védőoltás felvételének fontosságára. Mint mondta, az ország 95 százaléka oltott kellene, hogy legyen, azonban láthatóan ez mégsincs igy.

A kanyaró leggyakoribb tünetei a magas láz, az orrfolyás és a vörös szemek, az ezt követő náhány nap után pedig kiütések jelennek meg. A betegség fertőző. Az oltás első adagját, ami egyebek mellett a kanyaró ellen is véd, a gyerekek 12 hónapos koruk után, legfeljebb 15 hónapos korig kapják meg, ez az MMR vakcina. A második dózist az első osztályba iratkozás előtt kell felvenni.

kanyaró
Verica Jovanović

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.