Ugrás a tartalomra

2,2 milliárd dinár a napraforgó-termesztőknek

2023.01.12
18:49
2023.01.12
19:07
Forrás
Szerbiai RTV
2,2 milliárd dináros támogatást hagyott jóvá a szerb kormány a napraforgó-termesztőknek.

Ezzel szeretnék enyhíteni a gazdák kiadásait, illetve elkerülni azt, hogy a napraforgómagból készült termékek ára tovább emelkedjen. A korábban elfogadott rendelet szerint a támogatásra azok a regisztrált mezőgazdászok jogosultak, akik napraforgót termesztettek. A támogatás összege pedig 7,8 dinár minden kiló napraforgó után, legfeljebb 200 tonnás mennyiségig.

Az ülésen egyebek mellett jóváhagyták a szerb állam és az Európai Unió Horizont Európa programja közötti megállapodását is, ami azt jelenti, hogy a jövőben a szerbiai tudományos és kutató szervezetek is hozzáférhetnek majd az uniós támogatásokhoz.

napraforgó
termesztő

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.