Ugrás a tartalomra

Véget ért Saghmeister Gábor számára az idei Dakar-rali

2023.01.13
14:59
2023.01.13
16:47
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai versenyzőnek a 11. versenynapon leállt a motorja a gyorsasági szakaszon a 228-as kilométernél, a cél előtt 50 kilométerrel. Itt már nem tudta a motort újraindítani.

Saghmeister szerint a szaúd-arábiai versenyen hordókból tankolnak, és piszkos az üzemanyag, emiatt az összes benzinvezetéke eldugult, sem az első, sem a hátsó tankból nem tudta az üzemanyagot szívni a motor. Gábor megpróbálta megjavítani motorját, de nem kapott megfelelő alkatrészt. Így műszaki hiba miatt nem tudta folytatni a versenyt.

Saghmeister Gábor, motorversenyző, Szerbia: „11-szer sikerült célba érnem, most is három nap hiányzott, hogy célba érjek. Most az egyszer nem sikerült. Hát nagyon remélem, ez máskor sikerülni fog, még ez a motorom is négyéves, három Dakaron végigment, célba is ért. Az alkatrészek is már elavultak rajta, ez a műanyagprobléma, ez a csatlakozás is, szerintem anyaghiba végül is. Egy nagyon apróság, egy pár eurós dologról van szó, amiért ki kellett állnom, de én egyben vagyok, és nem vagyok elkeseredve. Ez egy technikai sportág, ez benne van. Nagyon reméltem az idén, hogy ez nem lesz benne, de hát sajnos megtörtént, úgyhogy tudni kell azt, hogy négyéves motor már nem a világbajnokságra való, újítani kell. Nagyon remélem, jövőre ezt meg tudjuk oldani, és ismét találkozunk itt, Szaúd-Arábiában.”

Saghmeister Gábor
Dakar
Dakar-rali

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.