Ugrás a tartalomra

81 éve történt az újvidéki razzia

2023.01.19
15:26
2023.01.19
16:59
Forrás
Pannon RTV
A több mint 1 000 áldozatot követelő esemény évfordulójáról január 23-án, hétfőn emlékeznek meg a tartományi székvárosban.

1942 januárjában ezernél is több, főként szerb, zsidó és roma nemzetiségű ember vesztette életét az újvidéki razzia során. Az áldozatokról január 23-án délben fognak megemlékezni Újvidéken.

Miroslav Ilić, a szervezőbizottság elnöke: „Hagyományosan, mint minden évben, a bevett gyakorlat szerint Milan Đurić polgármester fog beszédet mondani, valamint a Zsidó Hitközség és a Szerb Ortodox Egyház, pontosabban a bácskai egyházmegye tart megemlékezést. Ezt követően elhelyezik majd a kegyelet virágait, a Szerb Nővérek Köre pedig koljivot és pogácsákat fog kiosztani az egybegyűlt polgároknak. Ezek után pedig természetesen az újvidéki strandon is meg lesz tartva a hagyományos megemlékezés."

A razzia eseményeinek felelőseit még 1943-ban, a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták. A második világháború után Budapest kiadta Jugoszláviának a fő vétkeseket, ahol háborús bűnösökként kivégezték őket. A megemlékezésen számos szerbiai település fogja képviseltetni magát.

Mirko Štark, az Újvidéki Zsidó Hitközség elnöke: „Pancsova, Zombor, Nagykikinda, Szabadka, Nagybecskerek és Belgrád, illetve az Újvidéki Zsidó Hitközség mellett a Zsidó Önkormányzatok Szövetsége is koszorúzni fog."

A központi megemlékezés a Duna-parton levő, Család nevet viselő emlékműnél lesz megtartva.

razzia
újvidéki razzia

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.