Ugrás a tartalomra

Elhunyt David Crosby amerikai folk-rock zenész

2023.01.20
10:11
Forrás
MTI
A Byrds, valamint a Crosby, Stills, Nash & Young egykori tagja 81 évesen, hosszú betegség után halt meg.

David Crosby 1941-ben született Los Angelesben. 1964-ben csatlakozott a Byrds együtteshez. Korábbi zenésztársai kiemelték tehetségét és kreativitását, ugyanakkor emlékeztek arra is, hogy Crosby számos konfliktus forrása volt - írja hírportálján a BBC. Zenei képességeit, gitározási technikáját, kellemes énekhangját mindenki elismerte, viharos természete miatt azonban 1967-ben távoznia kellett a Byrdsből. Ezt követően alapított supergroupot Stephen Stillsszel és Graham Nash-sel. A trióhoz csatlakozott Neil Young is, de a belső konfliktusok miatt csak néhány évig dolgoztak együtt.

A kackiás bajszáról és ellenkulturális politikai megközelítéséről is elhíresült Crosby szólóban is sikeres volt. Azon kevesek közé tartozott, akiket kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Számos alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel. 1982-ben drog- és fegyverügyek miatt letartóztatták, hedonista életmódja miatt egészségi állapota ingatag volt, 1994-ben májátültetésen esett át. Egy 2019-es interjúban, amelyet a Los Angeles Timesnak adott, sajnálatát fejezte ki múltbeli viselkedése miatt.

David Crosby
elhunyt
zenész

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.