Ugrás a tartalomra

Zentán tartották a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét

2023.01.27
19:19
2023.01.27
20:45
Forrás
Pannon RTV
A zentai Művelődési Ház adott otthont a magyar kultúra napjának alkalmából szervezett vajdasági központi ünnepségnek.

A rendezvényen tiszteletét tette többek között Pirityiné Szabó Judit, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Ünnepi beszédet Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke mondott, majd kiosztásra került a négy Magyar Életfa díj. Binecz Margit, a Csizmadia házaspár, Harmath Károly és Pastyik László részesült elismerésben. A 2023-as év Aranyplakettjét Hajnal Jenő érdemelte ki. A díjazottakról az ünnepségen kisfilmeket is bemutattak.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „Hálát adni, szót adni annak, felmutatni őket, akik az önazonosság és a közösségi elköteleződés igaz fokmérői. Köszönetet mondani őszinte szívből, nélkülözhetetlen magyarságukért és egyszeriségükért, nélkülözhetetlen nagyságukért és életszolgálataikért. Ösztönző, olthatatlan derűjük és küldetésszeretetük hívott ma minket össze, éljünk ennek nagyszerűségével, valljuk meg közösen, itt vagyunk, imánk, napunk és látomásunk közös. Ennek oltalmában ünnepeljük ma magyarságunkat, kereszténységünket, elhivatottságunkat, életfákat, magyar utakat.”

Zenta
magyar kultúra napja
Sutus Áron

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.