Ugrás a tartalomra

A tőkés récék és a dankasirályok szeretnek a leginkább nálunk

2023.02.08
14:30
Forrás
pticesrbije.rs/
140 ornitológus és önkéntes vett részt a nemzetközi téli vízimadár-számlálásban a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület szervezésében.

Az országban ezer helyszínen végeztek megfigyeléseket. A madárbarátok a Kárpát-medencei sasszinkronhoz is csatlakoztak. Bácskában, Bánátban és Szerémségben vették számba a ragadozómadarakat. A vízimadarak közül tőkés récéből és dankasirályból találtak a legtöbbet, a többi fajból jelentősen kevesebb példányt sikerült összeírni.

Először sikerült megerősíteni a szerbiai telelését a gólyatöcsnek, az apró partfutónak, az üstökösgémnek és a réti cankónak.

A szakemberek szerint a klímaváltozás hatásait eddig nem látott módon lehetett észlelni a terepen, sok költözőmadár maradt még januárban is Szerbiában. Meglepte az összeírókat a kendermagos- és fütyülő récék tömeges jelenléte, valamint az, hogy a kis hattyúk száma először lett három számjegyű, százegy madarat figyeltek meg az országban.

Aggasztónak tartják a tőkés récék és a szárcsák számának csökkenését a szakemberek, valamint a vizek szennyezettségének mértékét, illetve a szikesek és a rétek felszántását.

madárszámlálás
tőkés réce
dankasirály

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.