Ugrás a tartalomra

Központban a városrendezési tervek Újvidéken

2023.02.10
16:31
2023.02.10
19:05
Forrás
Pannon RTV
Az Újvidék Város Képviselő-testületének megtartott ülésén fontos helyet foglaltak el a városrendezési tervek, amelyekből 12 is volt.

A javasolt általános szabályozási tervek között szerepelt a Temerini út és az A1 állami út sarkán lévő kereskedelmi terület, valamint a város északi részén, a DTD-csatornától északra található vegyes használatú terület terve. A részletes szabályozási tervek kidolgozásáról szóló döntési javaslatok között három péterváradi terv is szerepelt. A városi önkormányzat több mint egy milliárd 700 ezer dinárt kíván belefektetni a város infrastruktúrájába.

Az ülésen Danijela Kostićot, a Szerb Haladó Párt tagját javasolták az új szociális és családi ügyekkel megbízott városi tanácstagnak, a köztisztaság kommunális vállalat megbízott igazgatói posztjára pedig Donald Božićot.

Kiss Gyula, újvidéki frakcióvezető, VMSZ: „Kiemelném a kommunális vállalatok 2023-as évi programmódosításait, az urbanizmus közvállalat igazgatóválasztásának kihirdetését és a káder bizottság javaslatát. Nem mindennapi napirendi pontok is jelentkeznek, az egyik közülük a szociális és családi ügyekkel megbízott városi tanács tagjának a lemondása, és egy új tanácstag választása, valamint a köztisztaság kommunális vállalat igazgatójának a lemondása és a megbízott igazgatónak a kiválasztása.”

Újvidék Város Képviselő-testülete
Újvidék
Kiss Gyula

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.