Ugrás a tartalomra

SMS-sel segíthetjük a török-szíriai földrengések túlélőit

2023.02.12
07:55
2023.02.12
15:09
Forrás
Tanjug, voroskereszt.hu
Az sms-t az 1003-as számra kell küldeni, egy üzenet 200 dinárba kerül.

Több mint 33 ezer halálos áldozata van eddig a törökországi és szíriai földrengéseknek. A mentőcsapatok hetedik napja is túlélők után kutatnak a romok alatt, munkájukat a kisebb utórengések nehezítik. A sérültek száma több tízezer.

Hatalmas tapssal fejezték ki hálájukat a lakosok Törökországban, miután a szerb mentőcsapat tagjai sikeresen kimentettek egy lányt a romok alól. A szerencsétlenül járt nő 108 órát töltött a törmelékek alatt.

Százötven órával a földrengés után a törökországi Hatay tarományban a mentők élve találtak meg egy ötéves kislányt. Meghallották a gyermek sírását a törmelékek alatt, így sikerült rátalálni. A mentőcsapatok egy 64 éves nőt és egy 35 éves férfit is kiszabadítottak a romok alól, csaknem egy héttel a tragédia után.

Éjszaka új munkaterületen dolgoztak a HUNOR tagjai. Ebben a szektorban egy összeomlott ház liftaknáját derítették fel. Ott azonban csak akkor tudnak dolgozni, amikor a nagy munkagépek leállnak, és nem mozgatják a romokat. A hatodik napja Antakya-ban tartózkodó egységhez két magyar keresőkutya és vezetője csatlakozott, így már négy kiképzett állattal tudják váltásban keresni a földrengés áldozatait, illetve túlélőit - közölte Facebook oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Munkájukat segíti a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök statikus szakértője, akik részt vesznek a csapat felderítési tevékenységében.

A világ minden tájáról érkeznek adományok Törökországba, Szíria pedig megkapta az első segélycsomagot az Európai Uniótól. Szakértők becslése szerint a törökországi épületek összeomlásának egyik oka, hogy az építkezés során nem tartották be az előírásokat és a megfelelő eljárásokat. Eljárás indult 131 ember ellen, aki olyan épületek kivitelezéséért volt felelős, amelyek összedőltek a földrengésben. Egy embert már őrizetbe vettek, 113 ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Recep Tayyip Erdogan a napokban Diyarbakı látogatása során azt mondta, néhány héten belül megkezdődik a földmozgás sújtotta területek újjáépítése. A rablókat és a bűncselekmények elkövetőit pedig szigorúan büntetik - tette hozzá a török elnök.

Azok a szerbiai állampolgárok, akik szeretnének segíteni pénzadomány formájában, megtehetik. Egy SMS-t kell elküldeni az 1003-as számra. Az üzenet 200 dinárba kerül. De a Magyarországon élők is segíthetnek. A Magyar Vöröskereszt adományvonalára, a 1359-re küldhetnek sms-t ADOMANY szövegű üzenettel, illetve hívást is indíthatnak erről a számról. Február 12-től határozatlan ideig bárki támogathatja a földrengések károsultjait. Egy hívás vagy egy SMS 250 forint támogatást jelent.

sms
Törökország
Szíria
adomány

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.