Ugrás a tartalomra

Tortadíszítő-versenyt szerveztek gyerekek számára Csantavéren

2023.02.13
15:03
2023.02.13
19:14
Forrás
Pannon RTV
Különféle ízek, színek, dekorációk és kreativitás - erről szólt a most először megrendezett gasztronómiai verseny a településen. Az eseményen 35 gyermek mutatta be kreatív munkáját a szülők és az öttagú zsűri jelenlétében.

Percipán állat- és mesefigurákkal, virágokkal és még sok más díszítőelemmel dekorálták a gyerekek a tortájukat a csantavéri tortadíszítő-versenyen.

Varjú Előd: „Azért szeretnék részt venni a versenyen, mert szeretek alkotni és a tortámon lesz egy nagy bálna.”

Csordás Kingától sem áll távol a tortakészítés, ugyanis nagymamájával állandó közös programjuk a házi cukrászkodás.

„- A mamám adott olyan tanácsokat, hogy lassan nyomjam, türelmesen, és ha fáradt vagyok, akkor pihenjek. Nagyon jó tanácsokat ad a mama és hasznát is veszem.
- Meséld el, hogy fog kinézni a te tortád a versenyen.
- A négy sarkára diót teszek, a diók mellé egy-egy virágot.”

A versenyen a gyermekek szülei is jelen voltak, akik büszkén figyelték a fiatalokat a díszítés közben.

Lassú Bernadett: „Én nagyon örülök, hogy megszerveztek egy ilyen rendezvényt, mivel végre már nem csak a telefon, nem csak a TV, hanem van egy kis kreativitás. Olyan dolog, amit ők maguk csinálnak és aminek örülhetnek. Én ezt nagyon szeretem, mi is, ha időnk engedi, otthon szoktunk, akár mézeskalácsot, akár különféle süteményeket készíteni.”

Vér János pályafutása alatt számtalan gasztronómiai versenyen részt vett, mégis úgy véli, a gyermekek újra és újra meglepetést tudnak okozni munkájukkal.

Vér János, szervező: „Megmondom őszintén, nagyon meglepődtem. Annyira ügyesek. Ugye ők a marcipánt gyurmának nézik és olyan ügyes, szép dolgokat csinálnak, hogy biztosan szép tortákat fognak csinálni. Én annak örülök legjobban, hogy ez a délután nem a számítógépé és telefoné lesz, hanem itt lekötik magukat.”

A csantavéri Takács Gáspár Közösségi Teremben megrendezett verseny jó hangulatban, közösségépítő jelleggel zajlott. A gyerekek ötletes és kreatív munkájáért aranyérmet és elismerő oklevelet kaptak.

torta
tortadíszítés
verseny
Csantavér
Vér János

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.