Ugrás a tartalomra

Farsangi faludiszkó Horgoson

2023.02.16
10:27
2023.02.16
16:34
Forrás
Pannon RTV
Farsangi faludiszkót tartottak Horgoson kicsiknek és nagyoknak a Művelődési Ház báltermében. Az eseményt a Kreatív Kézműves Kuckó és a Művelődési Ház közösen szervezte.

Hercegnőknek, szuperhősöknek, kalózoknak, indiánoknak és különféle állatoknak öltöztek szerda este a horgosiak. A telet űzték és a tavaszt csalogatták hangos zenével, farsangi zumbával. Az eseményre nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek is maszkot öltöttek.

Kávai Lili, Horgos:
„ Lufilánynak öltöztem, és nagyon nehéz volt megcsinálni.
- Mi volt a legnehezebb az elkészítésében?
– A ragasztópisztolyozás.”


Sárkány Valéria, Horgos: „A felnőtteknek fontos példát mutatni a gyerekeknek, és fontos az, hogy a felnőttek is ugyanúgy részt vegyenek ezen a mulatságon. Ennek hagyománya van, ennek oka van. Ugye visszanyúlik abba a régi időbe, amikor az emberek az energiájukat ebben az időszakban kirázták magukból.”

Ebben az évben nem volt kiszebábégetés és séta a falu központjában. A szervezők inkább kicsit kisebb, de annál szórakoztatóbb programot találtak ki a gyerekeknek. Az esemény alatt táncolhattak, énekelhettek és rajzolhattak. A szülők az előkészületekben segédkeztek.

Sós Nóra, programkoordinátor, Művelődési Ház, Horgos: „Hatalmas igény van arra, hogy a közösséget összefogjuk, hogy kicsik és nagyok jól érezzék magukat, és nem máskor, mint a farsangi időszakban gondoltunk arra, hogy ezt megtartjuk. Így kicsik, szülők, nagyszülők is be tudtak öltözni, és jó hangulattal, hangos szóval tudjuk elűzni a telet.”

Az esemény végén díjazták a legkreatívabb jelmezeket, valamint tea és csőrege fánk várta az érdeklődőket.

farsang
faludiszkó
Kreatív Kézműves Kuckó
Művészetek Háza
Horgoš

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.