Ugrás a tartalomra

Új vezetők a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ élén

2023.02.20
15:18
2023.02.20
16:17
Forrás
Pannon RTV
Több, a helyi gazdasági és kulturális életet befolyásoló döntés került elfogadásra a zentai Községi Képviselő-testület 33. rendes ülésén. Új intézményvezetők kinevezésére is sor került.

Az ülésen elfogadták a Regionális Hulladéktároló Kft., Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének munkatervét, valamint az Üzleti Inkubátor Kft. éves terve is zöld fényt kapott.

Sztantity Szebasztián, gazdasággal és idegenforgalommal megbízott tag: „Itt egy 1,8 millió dináros költségvetés-emelésről is szó van a tavalyi évhez képest, mivel sikeresen pályáztunk a tartománynál, és 28 millió dinár értékben kaptunk támogatást a hármas csarnok felújítására. Az 1,8 millió dinár ahhoz szükséges, hogy ezt az összeget kipótoljuk, hogy a munkálatok idén be tudjanak fejeződni. El is tudjanak kezdődni, és be is tudjanak fejeződni."

A községi képviselők megvitatták, majd elfogadták a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatójának kinevezéséről szóló javaslatot is. Dévai Zoltán négyéves megbízatást kapott, méltatta az eddigi igazgató, Wisher Johann munkáját, továbbá a jövőbeni tervekről is szót ejtett.

„Én egy olyan színházban hiszek, ahol mindenki önbizalommal és odaadással dolgozik, hisz csak úgy lehet szabadon alkotni és új, izgalmas dolgokat létrehozni, hogyha a kollégák elismerik egymás munkáját és tehetségét. Ahol mindenkit megbecsülnek, és ahol mindenki bizalommal és önbizalommal tud alkotni."

A zentai Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ megbízott igazgatójának egyöntetűen Burány Hajnalkát választották meg.

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy megválasztottak. Köszönöm szépen. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy legjobb tudásom szerint, tapasztalatommal és rátermettségemmel a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ munkáját maximálisan fogom támogatni, segíteni és előrevinni a közeljövőben."

Rendkívüli napirendi pontként elfogadásra került a város általános rendezési tervének módosítása. Erre azért volt szükség, mert több helyben működő cég jelezte igényét, hogy befektetéseket szeretne megvalósítani, ehhez pedig a rendezési terv módosítására volt szükség, hogy az építési engedélyek kiadásra kerülhessenek.

Zentai Magyar Kamaraszínház
Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ
Zentai KKT
Sztantity Szebasztián
Dévai Zoltán
Burány Hajnalka

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.